Ha elfogy a gáz, nincs lángos

Már kisgyerekkoromban is sokat jártam a piacra édesapámmal, úgyhogy megmaradt ez a szokás felnőtt koromra is. Szeretem a nyüzsgését, a kofák széles mosolyát, meg azt a rengeteg portékát, amit nap, mint nap kiraknak. Mégis, a legjobban azt a részt szeretem, amikor egy nagy bevásárlás után, éhesen odamegyek a lángosos nénikhez, és kikérem a megszokott tejfölös lángosom. Ez legutóbb is így volt, illetve így lett volna, csakhogy most a nénik szomorúan ücsörögtek a bódéban, ugyanis éppen kifogyott a gázpalack, amivel a forró olajat hevítik, hogy mindig friss és ropogós legyen a lángos. Mivel – elmondásuk szerint – még nem történt velük ilyen, éreztem, hogy most nekem kéne segítenem rajtuk, nehogy valaki lángos nélkül maradjon aznap.
Mondtam nekik, hogy gyorsan utána nézek a neten, hogy van-e erre valami megoldás, mert biztos vagyok benne, hogy lehet találni olyan szolgáltatást, akik pont az ilyen esetekben hoznak házhoz gázpalackot. Nem gondoltam rosszul, mert meg is találtam a gázpalackfutárt, akik arra specializálódtak, hogy egy gázcseretelepről házhoz viszik a kívánt palackot, a régit pedig elviszik. Ez egy gyors szolgáltatásnak számít, mert akár már aznap is megtörténhet a szállítás, csak egy telefon az egész, még regisztrálni sem kell semmilyen felületen.
gázpalack árNagyon örültek a nénik, akik kíváncsian nézték a kezemben a telefont, amint mutogatom nekik a különböző féle palackokat: volt ott argon, corgon, hélium, és persze a számukra szükséges pb gázpalack is. Arra voltak még kíváncsiak, hogy ez tulajdonképpen mennyibe kerül, mert biztosak voltak benne, hogy drága, de nem így volt, a gázpalack ára kedvező volt, úgyhogy fel is hívtuk közösen a megadott számot. Pont mázlink volt, mert azt mondták a telefonban, hogy ma amúgy is megy arra a környékre a futár, úgyhogy útba ejtik a piacot, így ebédidőben már biztosan sülhetnek a lángosok.
Úgy gondoltam, hogy akkor délután visszajövök, hogy megnézzem, mi is a helyzet, addig pedig otthon megnézem ezt az oldalt, mert ez a hélium palack beindította a fantáziámat. Már régebben kitaláltam, hogy az unokatesóm születésnapjára készülök sok-sok héliumos lufival, mert – bár harminc éves lesz – mindig is erről beszéltünk, hogy mennyire szeretne egy ilyen bulit. Fel is hívtam a számot, és megkérdeztem, hogy én, mint teljesen magánszemély rendelhetek-e héliumos palackot, mire mondták, hogy semmi akadálya, ha szeretném a kollégák, amikor kihozzák, megmutatják, hogy miként működik, és akkor bátran használhatom a lufikhoz. Én is örültem ennek, úgyhogy rendeltem is egy kisebbet a hétvégére, ha már így alakult.

Amikor visszaértem a piacra, láttam, hogy hosszú sor kígyózik a lángosos bódé előtt, így én is beálltam, mert már nagyon éhes voltam. Ahogy sorra kerültem, a nénik kijöttek, és megölelgettek, amiért segítettem nekik megoldani az elfogyott gáz problémáját, és hozzátették, hogy ezt a telefonszámot felvésték a falra, így, ha bármi baj lesz, őket fogják hívni, nehogy szünetelni kelljen az üzletnek.  A futárt külön megdicsérték, hogy ennyire sietett, illetve, hogy útba ejtette őket, ezért kapott ingyen lángost, ahogy én is, hálájuk jeléül.
Ennél több nekem nem is kellett: egy nagy köszönöm, és egy lángos.

Ilyenkor örülök annak, hogy a modern világnak megvannak az előnyei, hogy gyorsan orvosolhatóak az ilyen és ehhez hasonló problémák, hiszen bárkivel előfordulhat, hogy kifogy a gáz a palackból, ami miatt megáll a munka, és esetleg nincs ideje vagy lehetősége egy telepre rohangálni, hanem házhoz hozzák a munkaeszközt.